2011 június 17. | Szerző: revi11 |

 Nem kérek számon.Csak megállapítottam egy tényt.

Nem vagyunk egyformák,másként dolgozzuk fel a tragédiákat.

Csak egy ugyanaz:az el nem múló fájdalom.

Köszönöm kedves szavaitokat.

Kicsit megkeseredtem,úgy hiányzik Anyu,Ő mindig tudta,mit mondjon nekem.

Egyszerűen nem tudom felfogni,hogy egyik nap még beszélünk,másik nap pedig elalszik,és soha többet nem kel fel.

Istenem,mikor lesz ez az érzés kevésbé ordítóan,őrjöngően fájdalmas???

:-((((((((((((