2011 április 17. | Szerző: revi11 |
Meg kell mondjam,ledöbbentem,hogy senki nem írt egy vígasztaló sort sem nekem,Anyukám halála után itt.Ismeretlenül is lehet részvétet nyilvánítani,nekem legalábbis megy.Majd más is megtudja ezt a borzasztó érzést,nem kívánom senkinek.
Elgondolkodtató.
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Fogadd őszinte részvétem!!! Én nagyon meg tudlak érteni, mert az én anyukám sem lehet már közöttünk (lassan már 6 éve), tudom mit érzel…borzasztó érzés és én sem kívánom senkinek…Remélem nem vagy egyedül ebben a nehéz időszakban…a család többi tagja és a barátok segítségére most van talán a legnagyobb szükség. Kitartást és sok erőt kívánok!
(Sajnos csak most bukkantam rá a blogodra…ezért nem írtam korábban!)
Jó éjt! Sharon
“Nem várok senkitől semmit.Egyszerűen le kell írnom,amit érzek.” — emlékszel ezt írtad bemutatkozásnál!
Most meg számon kérsz, hogy nem írt senki semmit?
Sokan vagyunk, akik ezzel a fájdalommal élünk, mert élnünk kell tovább!
Én is most találtam rád, bár fogalmam nincs írtam volna-e pár vigasztaló szót. De most megteszem! Fogadd részvétem, így ismeretlenül is! Tudd, hogy a hiány fájdalma veled marad, csak csökken kicsit az intenzitása! Édesanyád pedig ‘föntről’ vigyáz rád.
Őrizd az emléket így veled lesz, a szívedben!
Cool blog,looking to communicate